A színekről általában

A színeket mindenki egyedileg, sajátságosan értelmezi. Bárhova tekintünk, a világot színesnek látjuk. Minden ember másként, a maga sajátos módján érzékeli a színeket.

A színek emberek általi felfogása, illetve ennek pszichológiája, a színárnyalatok egymásnak való megfelelése, valamint a divatos árnyalatok felismerése a JUB számára, mint a színek előállítója számára mind-mind rendkívüli jelentőséggel bír.

A szín személyes, érzéki tapasztalat, amelyet a szembe eső fény kelt az agyban. Ez azt jelenti, hogy egy szín érzékelése és felismerése igen nagy igénybevételt jelentő esemény, amelyben a fény, a tárgy, a szemek, és az agy vesz részt. Mindazonáltal, fizikailag a különféle frekvenciák, és hullámhosszak elektromágneses hullámairól van szó.

Az emberek tudatában vannak annak, hogy az otthonuk színe kifejezi a személyiségüket és az ízlésüket, de a színárnyalatok széles választéka könnyen válik zavaróvá és rémítővé. A tény, hogy a szín a lakásunk megjelenésének és esztétikájának a legrugalmasabb eleme. A rugalmasságot az ezernyi különféle színárnyalat teszi lehetővé, és ezért a szín lehet az utolsó dolog, amelyet egy lakástulajdonos kiválaszt egy adott hely díszítésekor; a szín egy adott helyiségben lévő összes elem összekapcsolását és egymásnak való megfeleltetését nagyon leegyszerűsíti (szőnyegek, függönyök, bútor, stb.)

Egy szín kiválasztása előtt, tanácsos az alábbi kérdésekre válaszolni:

  • Mi a célja annak a helynek, amelyet újra kell festeni?
  • Ki használja a helyet?
  • Milyen a helyiség természetes megvilágítása?
  • Hogyan fogják a helyet díszíteni (bútor, stílus, tulajdonságok…)?
  • Milyen színek vannak a szomszédos helyiségekben?
  • A helyiségnek milyen érzéseket és érzelmeket kell közölnie?
  • A fenti kérdések megválaszolásával, azt a következtetést vonhatjuk le, hogy a szín a rendelkezésünkre álló legerősebb különálló dekorációs elem.

A színeket az életünkbe különféle módokon vezethetjük be. Ezért hasznos tudni, az emberi szem hogyan érzékeli a különféle színeket. A cikk folytatása a színelmélet alapjainak a rövid bemutatása, amely később segíthet a döntéshozatalban.

Alapvetően négy elsődleges, vagy alapszín van: vörös, kék, zöld és sárga, amelyeket a színkör képén jelenítünk meg. Az alapszínek keverésével kapjuk meg a másodlagos színeket: a lilát, a türkizt, a narancssárgát és a világoszöldet.

Ha a színkörön körbemegyünk, 3 eltérő harmóniát különböztethetünk meg:

Az egyszínű harmóniák azok a harmóniák, ahol egy szín különféle változatait különféle intenzitással figyelhetjük meg (sötét, világos). Ha ilyen harmóniát hozunk létre a lakásunkban mindenhol, az fárasztóvá, álmosítóvá és unalmassá és érdektelenné válhat.

Az összefüggő harmóniák olyan harmóniák, ahol a természetes színkörben egymás mellett található harmóniákat használjuk. Például, a citromsárga, a narancssárga, a vörös (a meleg színek spektruma), a zöld, a zöldeskék, a kék (a hideg színek spektruma).

Az ellentétes harmóniák, azok a harmóniák, ahol ellentétes színeket, vagy olyan színeket kombinálunk, amelyek a színkörön egymással ellentétes oldalon találhatók. Ezek például a vörös és a zöld, a sárga-zöld és az ibolya, az ibolya és a citromsárga, a narancssárga és a kék kombinációi.

A színek elméleti ismerete valóban nagy segítséget jelenthet a szín kiválasztásakor, de a legfontosabb tényező egy személy és a családja döntésében az, hogy ki fog lakni abban a helyiségben, azon a helyen, azokkal a színekkel.

Forrás: http://www.kolor.hu/hirek/hir/94/a-szinekrol-altalaban/